Bögrés gyurma, "porcelán" gyurma

Kisgyermekesek jól tudják, hogy gyurmából sosem elég.
Én sokáig ódzkodtam a házi, főzött verziótól. Attól tartottam, hogy nem lenne megfelelő az állaga, vagy hogy az ételszínezék befogja majd a kisfiam kezét. Végül aztán -látva az átlagos gyurmafogyasztásunkat mostanában- úgy döntöttem, teszek egy próbát. Megérte.
Összeszedtem a hozzávalókat:


Aktív gyurmázóknak az alábbi mennyiséget ajánlom:
  • 2 bögre liszt
  • 1 bögre só
  • 1 + 1/4 bögre víz
  • 2 evőkanál étolaj
  • 1 evőkanál citromsav
  • ételszínezék
Ebből lesz az úgynevezett play dough gyurma. Remekül formázható, szaggatható, kinyomható a gyurmaprésből. A csemete is nyugodtan megkóstolhatja, nem lesz tőle semmi baja, ugyanakkor (az isteni sós-citromsavas íznek hála) garantáltan nem fog többet gyurmát enni. ;-)

Az összetevőket simára keverjük, majd takarék lángon megfőzzük. Jó tanács: érdemes a lisztet, sót átszitálni, hogy minél finomabb szemű legyen.
Nagyon gyorsan kész van! Főzés közben az alábbi fázisokon megy át a massza (és mindez kb. 3 perc leforgása alatt történik):


Amikor az utolsó képen látható állaghoz érünk, levesszük a gázról, kiborítjuk a munkalapra, majd óvatosan átgyúrjuk. Jó hír: csak addig kell óvatoskodni, amíg forró, utána neki lehet esni két marokkal, de akár lábbal is. :-)
Gyúrás után jöhet a színezés. Én folyékony ételszínezéket használtam. Hamar rájöttem, hogy ez esetben további lisztre lesz szükség, mert a folyékony színezőtől majdnem megadta magát a szépen összeállt gyurmám. Érdemes a színezést melamin tálcán végezni, ami könnyedén tisztítható. A gyurmát osszuk fel annyi részre, amennyi színben elő szeretnénk állítani, majd darabonként gyúrjuk át a színnel. Ha szükséges (márpedig szükséges) adjunk még hozzá lisztet. Figyelem! Az ételszínező ekkor még erősen fog, tehát a kezünk nem fogja szépséghiba nélkül megúszni a műveletet, de a festék citromlével és kis sikálással eltávolítható.
A kész gyurma akár rögtön használható, de érdemes egy fél órára betenni a hűtőbe, hogy megszívja magát a liszt.
Íme a végeredmény:


 ...és alkotás közben:


(Jó)pár ötlet a modellezéshez: BalckBetty's LAB


Amíg a gyermek játszik, anya magának is főzhet modellező gyurmát, ami remekül alkalmas díszek, lenyomatok készítésére.
Hozzávalók:
  • 1 zacskó (100 gramm) kukoricakeményítő
  • 3 zacskó (120 gramm) szódabikarbóna
  • 1 dl víz

Simára keverjük, feltesszük főni. Neki már több idő kell, kb. 10 perc takarékon. A főzés fázisai:


Amikor elkészül, átgyúrjuk, hűtőbe tesszük... és várunk, hátha lesz egyszer időnk kitalálni, hogy mi is legyen belőle. :-)

Mondjuk valami ilyesmi:

Forrás: http://salttree.net/wp-content/uploads/2013/12/baking-soda.jpg

Megjegyzések